by Néhány nappal ezelőtt közöltem BAKÓ JÚLIA: Gattyán György nők testének árusításából gazdagodott meg – ne tegyünk úgy, mintha ez nem így lenne című írását. Rég nem látott vitát gerjesztett. Nemcsak azok az érvelések leptek meg, amelyek igyekeztek a light prostitúció valódi tartalmát jelentékteleníteni – miszerint: „nem is érnek hozzá”, „felnőttek, akik szabadon döntöttek”, „máshol nehezebb lenne a munka” stb. Ezek ugyan számomra – és még sokunk számára elfogadhatatlan érvek – de tudomásul veszem, hogy léteznek, amelyekkel vitázni kell. Számomra igazán a „vita” érzelmi túlfűtöttsége és ellentmondást nem tűrő hangneme döbbenetes. Pedig ez a probléma nem a pártpolitizálás része, vagy nem jobb vs. bal metszetben értelmezhető és megválaszolható. Ugyanakkor a Facebookon egyesek eljutnak odáig, hogy „mit keres ebben a lényegében liberális csoportban egy ilyen vélemény?”
Ez a jelenség is szót érdemel…
Egy „új” kifejezés a véleménybuborék
A véleménybuborék koncepcióját, Eli Pariser, az Upworthy későbbi alapítója vezette be a köztudatba. Arra az online információ áramlásával kapcsolatos, már 2011-ben megfigyelhető változásra hívta fel a figyelmet, ami a web személyessé tétele következtében figyelhető meg a kibertérben. Ennek lényegét úgy foglalta össze, hogy a változtatások eredményeképpen az internet azt mutatja meg nekünk, amiről azt feltételezi, hogy látni szeretnénk. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Google korábbi online tevékenységünkből kiindulva alakítja egy keresés eredményét, a Facebook pedig azoknak a posztjait tárja elénk, akikkel – úgy véli – azonos véleményen vagyunk. Saját információs világot hoznak létre körülöttünk, de nem a mi döntésünk, hogy milyen tartalom jut át a szűrőn, és nem igazán látjuk, hogy mi akad fenn, sőt, tulajdonképpen már az nagy dolog, ha egyáltalán a tudatában vagyunk annak, hogy miképpen áll elő az, amit a képernyőnkön látunk. Ezek alapján feszegette a jelenség demokráciára gyakorolt hatását.
Valójában mindnyájan buborékban élünk
Elég Budapestről egy tanyára mennem – vagy fordítva -, hogy szembesüljek olyan, mások számára mindennapi problémával, amiről nekem nemhogy elképzelésem, de tudomásom sincs. De ilyen buborék lehet a szakmai közegünk, a politikai közösségünk is. Ebben a rohanó, konfliktusokkal teli világban ebben jól érezzük magunkat, hiszen hasonló gondolkodású, hozzánk közel álló erkölcsi és politikai nézeteket vallókkal találkozunk. Ugyanazok a hírek töltenek el örömmel vagy éppen dühítenek fel. Csak közben a mesterséges intelligencia még tovább szelektálja az információinkat, még szűkebb az spektrum, ahonnan ismereteket szerzünk.
Ezt a veszélyt felismerve 2018 ban az Európa Parlament „JELENTÉS a tömegtájékoztatás szabadságáról és sokszínűségéről az Európai Unióban” című előterjesztésében így fogalmaz: „…biztosítsák a magáncégek és a kormányok részesedésének teljes átláthatóságát az algoritmusok, a mesterséges intelligencia és az automatizált döntéshozás terén, amelyeket nem szabad olyan módon, azzal a következménnyel vagy olyan szándékkal végrehajtani és fejleszteni, hogy önkényesen blokkoljanak, szűrjenek és eltávolítsanak bizonyosan internetes tartalmakat…”
A politika-technológusok számára azonban marad még így is elég tér, hogy csoportképzéssel, vélt és valódi versenyhelyzetek generálásával – mint lájkbajnokság – erősítsék a „közösség tudatunkat”, ezzel egyre jobban behúzva a buborékba, és így egyre jobban erősítve annak falait.
Most akkor jó vagy rossz dolog a buborék?
Nagyapám véleménye jut erről eszembe, akinek haláláig szilárd meggyőződése volt, hogy semmi baj a szalonnával. A baj csak a mértékkel lehet.
Nem lehet ezt így megválaszolni mert egyszerűen ezeknek a virtuális közösségeknek a kialakulása elkerülhetetlen. Az viszont nemcsak a véleményformáló politika-technológusok, de a mi felelősségünk is, hogy a buborékok ne váljanak átjárhatatlanná, vagyis ahol már nincs lehetőség beszélgetni - akár a light prostitúcióval kapcsolatos eltérő nézeteinkről is. A mai magyar társadalomban létező árkok – vagy inkább szakadékok – betemetése, a normális vita lehetőségének visszaállítása nélkül nem lehetséges valódi demokrácia.
Az az állításom, hogy miközben hasznosak a buborékok akciókra történő mozgósításkor, veszélyes lehet a demokráciára -ahogy azt E. Pariser felvetette. Ez különösen igaz itt és most!
Tudomásul kell venni, hogy népiesnek és urbánusnak, liberálisnak és konzervatívnak, hívőnek és ateistának, tanyán élőnek és nagyvárosinak, fiatalnak és a már több mindent megtapasztaltnak nem erősíteni kell ezeket a buborékokat, hanem az internet csodáit – más információs lehetőségek mellett -felhasználva tágítani ismereteit. Úgy is, hogy ütköztetjük egymás nézetét, véleményét és akár egymás vélt vagy valós sérelmét is megismerjük.
Társadalmi árkokkal, szakadékokkal nincs demokrácia! Ezért a presztízs táborok szervezése helyett a közös cselekvésre kell a hangsúlyt fektetni, ha belátható időn belül valódi demokráciában akarunk élni.
Ezért nem tiltom ki, akinek más a véleménye… még ha nem is értek vele egyet!
(A szerző blogger, a „kerekasztal” alapítója)
Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal csoport” -ban
van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897
