by A dal szerzője és egyik előadója a híres-hírhedt Serge Gainsbourg (1928-1991)
Orosz származású költő, zeneszerző, énekes, színész, filmrendező, aki szívesen öltötte magára a elátkozott költő és provokátor szerepét. Ő az, akinek az 1965-ös Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalát, a France Gall által énekelt Viaszbabát is köszönhetjük. Az akkor már 37 éves Gainsbourg számára ez jelentette az áttörést, hisz addigi munkássága csak szűkebb körben volt ismert és elismert. Arra meg pláne sokan felkapták a fejüket, hogy ez a ronda férfi a világ legszebb nőjeként ünnepelt szex- és nemzeti szimbólum, Brigitte Bardot oldalán jelent meg, és közös lemezt készített a színésznővel.
Az 1968-ban megjelent albumon hangzik el Bonnie and Clyde című duettjük, nincs viszont rajta az ugyanakkor íródott és ugyanakkor rögzített másik dal, amelynek – ügynöke tanácsára – Bardot még a létezését is szeretné eltitkolni, mert „rossz fényt vetne rá”. Ez volt a Je t’aime… moi non plus
BB. kívánságára…
Pedig a számot Gainsbourg éppen Bardot kívánságára komponálta, aki a legszebb szerelmes dalt kérte tőle, amit valaha is írtak. Csakhogy Gainsbourg-nál soha semmi sem egyszerű és semmi sem egyértelmű – imád játszani a szavakkal, a hangokkal és az ellentmondásokkal.
Alig egy évvel vagyunk az után, hogy az ártatlan France Gall rádöbbent, hogy a Gainsbourg által neki írt Les Sucettes szövegében mennyire kétértelmű a „nyalóka”…
Persze, baráti körökben azért terjedt a dal híre, és állítólag Mireille Darc színésznőtől származott az ötlet, hogy ha ez a verzió nem is láthat napvilágot, Gainsbourg felvehetné valaki mással. A hirtelen népszerűség következtében a korábban csak néhány kisebb filmszerepben látható énekes egyre-másra kapta a lehetőségeket, és a Slogan című – felejthető – filmben játszotta egyik első főszerepét. A női főszereplő egy fiatal angol színésznő, bizonyos Jane Birkin. Bár elsőre nem igazán jöttek be egymásnak, a forgatás során egymásba szerettek, így adta magát, hogy 1968 decemberében Jane-nel készüljön a duett új verziója.
Gainsbourg játéka a szavakkal
A szöveg nem túl bonyolult, egy szenvedélyes szeretkezést tolmácsol. Indiszkrét füleink a szeretők egymásnak suttogott intim szavait hallják, Gainsbourg egyszerű, de hatásos költői megfogalmazásában. Hullámverés, csupasz sziget, hátsó közelítés, visszatartás, elengedés – finoman szólva is szokatlan egy sanzonban, de nincs benne semmi durva vagy pláne „undorító”, csak a nő lihegése tehette botrányossá a korabeli prűdek számára.
Bár rövid a szöveg, mégis van benne két olyan fordulat, aminek értelmezésén rengeteget vitatkoztak.
Az egyik maga a cím. „Szeretlek – én sem” – ha akarom, paradox, ha akarom, cinikus. Gainsbourg egyiknek sem tartotta, hanem megint csak játszott.
A másik a „testi szerelem kilátástalan”. Bár ha elhisszük Gainsbourg-nak, hogy valóban szép szerelmes dalt írt, és csak játszik a szavakkal, egy későbbi, már jóval a szakításuk után Jane Birkinnek írt dalban (amelynek éppen a Physique et sans issue címet adta) meg is erősíti, hogy a szerelem csak akkor igazi, ha nem merül ki a testiségben.
A teljes sanzon, eredetiben itt hallható:
https://youtu.be/k3Fa4lOQfbA
Ó szerelmem
(fordította Gaál György István)
drágám, kedvesem
imádlak szívem
hát, még én
ó szerelmem
mint a végtelen hullám
most megyek de visszatérek
partodhoz érek
visszatérek
mint a tajtékzó hullám
partodig érek
drágám, kedvesem
imádlak szívem
hát, még én
szeretlek
te a víz én a meztelen sziget
mész, mész, de megjössz
várok nagyon rád
várnak partjaim
míg megjössz
várlak, míg idetalálsz
drágám, kedvesem
imádlak szívem
hát, még én
ó szerelmem
mint a habos hullám
most megyek, de visszatérek
partodhoz érek
visszatérek
mint a tajtékzó hullám
partodig érek
mész, mész, de megjössz
várlak, mint
széles partjaim
míg megjössz
várlak míg hazatalálsz
drágám, kedvesem
imádlak szívem
hát, még én
szeretlek
a testi szerelem nem minden
most megyek de visszatérek
partodhoz érek
visszatérek
mint a tajtékzó hullám
partodig érek
maradj még, most,
tiéd vagyok.
