Csákányi László
(1921 - 1992), Jászai Mari-díjas, érdemes művész és kiváló
művész.
Középiskolai tanulmányait Szentgotthárdon a Vörösmarty
Mihály Gimnáziumban végezte. Ezt követően a Színművészeti
Akadémia hallgatója volt, ahol 1942-ben diplomázott.
Sokoldalú jellemábrázoló tehetségét számos filmben
kamatoztatta. Népszerű szinkronszínész is volt (például a
Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki
Frédije, a Disney Dzsungel könyvének
Baluja, Karak a Vukban, Döbrögi a
Lúdas Matyiban, Loncsár a Szaffiban stb.).
Emlékezetes rádiójátékbeli szerepe
Viktor Szíriusz hangja László Endre 13 éven
keresztül futó Szíriusz kapitány című sorozatában, valamint
számtalan egyéb film, TV játék szereplője és / vagy
szinkronizálója.
Érdemes rápillantani, hogy kik hozták létre az Operett
Színházban a „Szabadság-szerelem” című daljátékot melyből
az emlékezet már csak Csákányi László előadásában őrzi -
okkal és joggal -a Doktor úr című betét dalt.
A szerző páros Huszka Jenő - Háy Gyula, míg a rendező
Szinetár Miklós volt.
Itt hallható és látható Csákányi László előadásában a dal:
https://youtu.be/sgENYMds16w
Doktor úr
A Huszka Jenő – Háy Gyula: Szabadság-szerelem c.
daljátékból (rendezte: Szinetár Miklós)
Társtalanul járogat az orvos.
Csak egy régi divatú, vén ernyőt hordoz.
És soha meg nem áll, betegekhez jár.
Bekopog, s kikopog mindent.
S mert kikopog, nincs titok ott semmi.
Tudja jól mi az oka, mit kell majd tenni.
Miért dobog úgy a szív, ha van egy kis ész.
Az egész nem is nehéz.
Doktor úr, doktor úr, itt benn valami fáj.
Azt hiszem a szívemmel baj van.
Doktor úr, doktor úr, úgy sajog ez a táj.
Így nyöszörög és könyörög sok panaszos száj.
Doktor úr, doktor úr, ellene mit ajánl?
Jaj, ugyebár meggyógyít engem?
Azt azért senki sem kérdezi meg a doktortól:
Doktor úr, a maga szíve sose fáj?
Szép feladat, hogy valaki doktor,
Bárha nem pihen is az ágyában sokszor.
Mert ide kéri egy, oda várja más,
S betege, s jöhet-e rosszkor?
Így bekopog sorra a sok ajtón:
“Kérem nyújtsa ki csak a nyelvét!
Sóhajtson!”
Ez nagyon ismert kór, ő is érzi jól
Bár arról egy szót se szól.
Doktor úr, doktor úr, itt benn valami fáj.
Azt hiszem a szívemmel baj van.
Doktor úr, doktor úr, úgy sajog ez a táj.
Így nyöszörög és könyörög sok panaszos száj.
Doktor úr, doktor úr, ellene mit ajánl?
Jaj, ugyebár meggyógyít engem?
Azt azért senki sem kérdezi meg a doktortól:
Doktor úr, a maga szíve sose fáj?
Hozzászólásokra a Facebookon, a „kerek asztal
csoport” -ban van olyan lehetőség, hogy bárki elolvassa és akár
reagáljon is:
https://www.facebook.com/groups/762663054098897
